Ez a valós idejű taktikai játék garantáltan minden harcászati rajongó igényét kielégíti. 2004-ben debütált PC-re a THQ kiadásában. 2008 óta tölthetjük le ingyenesen. Két csapatot irányíthatunk, az Alpha és Bravo osztagokat. Minden vezetőnek van egy M4-ese, illetve egy GPS, mellyel a küldetések célpontját és az ellenfelek mozgását tudjuk bemérni. Ezen kívül még kapnak egy adóvevőt, hogy a parancsnokokkal tudjanak értekezni. Érdekesség, hogy a programot eleinte a hadsereg számára fejlesztették ki oktatási célokra, ezt követően némi történettel megfűszerezve jelent meg a videojáték piacon is.
Tovább »
Ha van, amit nem kell bemutatni a stratégiai játékok kedvelőinek, akkor az a Command&Conquer sorozat. A Tiberian Sun 1999-ben látott napvilágot az Electronic Arts gondozásában, mostanra a kiadó ingyenessé tette a letöltését. Nemcsak az alapjátékot, hanem a Firestorm nevű kiegészítőt is hozzá adják, tehát kiadós szórakozásra van kilátás. Ugyan grafikában természetesen nem veheti fel a versenyt a jelenkor nagyjaival, ellentétben a játékmenete mindenért kárpótol. A 2030-ban játszódó sztori szerint az emberiség két szembenálló frakciója, a GDI és a NOD vívnak ádáz harcot egymás ellen, egy új, földönkívüli nyersanyagért, a tibériumért.
Tovább »
Open source 3D stratégia, melyben több féle sereget irányíthatunk, mint pl. egyiptomiak, perzsák, rómaiak, mágusok. Különböző méretű térképeken vehetjük fel a küzdelmet, melyek mindegyike más-más tereptulajdonságokkal rendelkezik. Folyókkal, hegyekkel, sziklákkal és nyersanyagokkal tarkított terep vár ránk. Feladatunk, hogy termeljünk, szállítsunk, megvédjük bázisunkat és megküzdjünk a többi néppel. A szoftver egyaránt elérhető Windows és Linux platformon is és akár multiplayer üzemmódban is játszhatjuk.
Tovább »